Már egy ideje készülök rajzolni valami szives, szerelmes dolgot. Rengeteg ötletem van, amit papírra vázlatosan le is rajzoltam, csak valahogy nincs kedvem, hogy CorelPainter-ben megrajzoljam. A tegnap nagyon unatkoztam és valahogy olyan kedvem lett, hogy CP-ben is rajzoljak.

Az ihletet az adta, hogy vannak emberek, akik az első szerelem után nem képesek szeretni. Pedig belegondolva, az lenne a legjobb, ha mindenki úgy tudna szeretni, mint amikor először volt szerelmes. Szeretni, bízni annyira naívan, mint ahogy először tettük.
Az első szerelem sok embert átformál. Vannak, akik jobbak lesznek, máshogy viszonyulnak a dolgokhoz, stb. Vannak olyanok azonban, akik akkora csalódásként ítélik meg a végét, hogy utána már nehezebben lesznek szerelmesek, mert félnek az újabb csalódástól. Az a baj ezzel, hogy lehet olyan személybe nem szeretnek bele majd, aki jobban megérdemelné a szerelmüket, mint az első szerelmük...
Ezek az emberek, ha egy szivet kapnak valakitől, nem igazán tudnak mihez kezdeni vele. Tudják, látják, hogy egy elő, perzselő valamit kaptak, de viszonozni nem tudják. Mintha nem lennének érzéseik... Mintha robotok lennének.

Két verzót is rajzoltam:
- Az egyik egy "light"-osabb, ahol a robot nem igazán tudja, hogy mit is tart a kezében. Csak nézi... csak gondolkodik, hogy mi is lehet.
- A másik rajzon sem tudja a robot, hogy mi az a kezében, és nem tudja, hogy hogyan kell bánni vele. Kicsit jobban szorítja a szivet, amitől megsebzi...