Miért van az, hogy egyesek szerint ciki, ha egy pasi sír?

Én személy szerint nagyon haragszom azokra, akik szerint szégyen, ha egy férfi sír. Ő is ember, neki is vannak érzelmei, amiből az következik, hogy joga van a síráshoz.
Örülök annak, ha vannak olyan férfiak, akik felvállalják a sírást. Szerintem az az igazi gyengeség, ha nem mutatják ki az érzelmeinket, mert félnek attól, hogy mások mit szólnak. Szóval az én szememben pont attól gyenge (például) egy férfi, mert nem meri felvállalni a könnyeit. Sokkal több erő kell a könnyek felvállalásához, mint az elfojtásukhoz és ezért gondolom azt, hogy a síró férfi erősebb.
Sajnos a társadalom már kisfiú korukban a férfiakba neveli azt, hogy ne sírjanak, mert NEM SZABAD, hiszen csak a lányok sírnak. A sírás nem csak a lányok, a nők kiváltsága.
Persze nem arról van itt szó, hogy a naplemente látványától összegyűljön a könny a a férfi szemében..
A barátom például a tegnap említette, hogy valamilyen családi probléma miatt sírhatnéka támadt de nem sírt, mert szégyelli... Én próbálom meggyőzni, hogy a sírás nem szégyen és ha valaki mégis szégyelli, hát... nem kell ország-világ elé kiállni könnyes arccal. El lehet vonulni egy csendes helyre, ahol nincsenek mások és néhány könnycsepp után bizonyára jobban éreznék magukat a férfiak is.
Én például ha nagyon szomorú vagyok és nem tudok sírni, akkor sokkal rosszabbul érzem magam. Szó szerint megkönnyebbülök, ha néhány könnycseppet ki tudok engedni magamból.. A könnycseppekkel együtt pedig kijön a fájdalom és a stressz egy része is.
Szóval a lényeg az, hogy én biztos nem nevetek ki egy férfit sem, ha sírni látom és azt sem gondolom, hogy ő attól gyengébb. Nem a sírástól válik valaki gyengévé... minthogy a fizikai erő (izom) sem jelent feltétlenül belső, lelki erőt... Sőt!! Sok férfi azért jár gyúrni, hogy erős, izmos teste legyen és hogy ezzel palástolja belső gyengeségét...  Egy álarc, egy fal mögé rejtőzve próbál élni.. Na mindegy.. ez már szinte egy másik téma:)

Follow my blog with bloglovin

Rájöttem, hogy több féle szerelem létezik. Nem azért jöttem rá, mert úgy érzem, hogy most szerelmes vagyok és most ez másabb, mint máskor...
Én egyszer voltam igazán szerelmes eddig. Akkor azt éreztem, hogy "érte" bármit megtennék. Úgy gondolom, hogy az igazi szerelem önzetlen. Képes lettem volna lemondani róla akkor, ha tudom, hogy egy olyan lánnyal jönne össze, ki jobb, mint én. Akivel boldogabb lehet. Képes lettem volna lemondani az én boldogságomról az ő boldogságáért cserébe. Persze nagyon fájt volna, de megtettem volna.
De csakis ebben az esetben. Ha esetleg úgy látnám, hogy a "másik lány" semmivel sem jobb nálam, akkor harcolnék a fiúért.
Én így éreztem akkor, amikor először voltam szerelmes. A fiú nagyon jó volt, meg aranyos, kedves. Jó személyisége volt. Nem olyan srác, akibe első látásra beleszeretnek a csajok, de nekem például valamilyen szinten ő egy idál volt. Ettól függetlenül, néha okoztunk egymásnak fájdalmat, de azt hiszem, hogy azt mindig csak akaratlanul.
Pár napja valaki olyant mondott, amiből rájöttem, hogy n............... (újabb gondolat-fordulat a fejemben)......................
Azt akartam írni most, hogy vannak olyanok, akik például megcsalják a párjukat. Erre a párjuk lehet azt gondolja: na, ha te megcsaltál, akkor én is megcsallak. Elvégre kölcsön kenyér vissza jár, nem?
Vagy egy másik eset: adott egy fiú + egy lány
A lány hisztis, durva.  Ha mindenért hisztizik, az konfliktusokhoz fog vezetni. Néha a csajszi flörtöl más pasikkal is. Szemezget és hasonlók.
A srác tűr, tűr egy ideig, majd hirtelen úgy dönt egy buliban, hogy elkezd ismerkedni egy csajjal. és BUMMMM..... Elcsattan egy csók + egyéb... És máris kész a megcsalás.
És ez csak azért volt, mert nem érezte egészen jól magát a kapcsolatban. Nem is biztos, hogy lelkiismeretfurdalása lesz utána, hiszen ha a csaja is flörtölget mással, akkor ő miért ne tehetné?
..... ezt akartam írni akkor, amikor elkezdtem írni az n................ -t.... aztán jött a fordulat a fejemben.
Talán ők akkor nem is szeretik igazán egymást. Valamilyen szinten kötődnek egymáshoz biztosan, talán még szeretik is egymást, de nem úgy, ahogy kellene.
Vagy tényleg 1000+1 féle szerelem van és mindenki máshogy éli meg? Más érzéseket vált ki belőle? Máshogy kezeli? Máshogy él a szerelem időszaka alatt, mint ahogyan én élnék? Más dolgokra lenne képes? Amelyekre én talán nem (pl. megcsalás)?

(.... majd még folytatom ezt az írást + szépítek rajta.....)

Mindenki látott már filmeket. A filmekben bizonyos jelenetek mellé zenéket tesznek be. Ha egy szomorú esemény történik, akkor valami szomorú zenét hallhatunk, ha vidám esemény történik, akkor pedig vidámabb a zene. Van, hogy két szerelmes pár van a cselekvés központjában, ilyenkor valamilyen lassú, romantikus zenét hallunk.
Már többször elgondolkodtam azon, hogy az életben 1-1 pillanatot jobban át lehetne élni, ha hirtelen megszólalna egy oda illő dallam.

Például: gyertyafény, szépen megterített asztal, egy fiú, egy lány, szerelem...
Milyen érdekes lenne, ha egy ilyen pillanatban elkezdene szólni egy romantikus zene... Egy zene, amely tökéletesen illik a pillanathoz és tökéletesen vissza adja a fiú és a lány érzéseit.

Már egy ideje gondolkozom valamin..

Gyakran beszélek Magyarországiakkal a neten keresztül. Én az ő órájukhoz képest 1 órával előbbre járok, tehát amikor Magyarországon 10 óra van, akkor nálam 11.
Tulajdonképpen mindnyájan a "jelenben" vagyunk, mégis más az idő.. 

Elgondolkodtam, hogy milyen érdekes lenne, ha a dolgok aszerint történnének meg, hogy hány óra van. Mint a napnyugta.... A nap nálam hamarabb lemegy, mint Magyarországon, ezért azt is mondhatnánk akár, hogy én a jövőben vagyok... Itt este 9 óra van, a nap éppen lement, de ott még csak 8 óra.. Világosabb van és ki tudja, hogy lesz-e alkalmuk nekik látni a 9 órás naplementét?!

Most belegondolva, azt hiszem, hogy a naplemente az egyetlen olyan dolog (ami eddig eszembe jutott), ami a "jelent" szétválasztja múltra és jövőre.

Gondoljunk csak bele...
Vegyük példának azt, hogy beszélgetek két emberrel, akik a világ két, különböző pontján élnek. Nálam 20.-a, reggel 6 óra van, az egyik beszélgetőpartnernél 20.-a éjjel 1-óra, a másiknál pedig még 19.-e, este 9 óra van... Mindenki más időben él, mégis a jelenben vagyunk. 
E szerint tehát:
-  az első beszélgetőpartner hozzám képest a múltban, de a második beszélgetőpartnehez képest a jövőben van
-  a második beszélgetőpartner hozzám, és az első beszélgetőpartnerhez képest a "múltban" van
- én az első és a második beszélgetőpartnerhez képest is a "jövőben vagyok"
- mégis mindhárman a jelenben vagyunk :)

Hm...

Kicsit nehéz leírni, hogy pontosan mire is gondolok, de remélem, hogy azért nagyjából érhető... Szóval.. ilyen dolgokon agyalok mostanában:)

Pár hónapja láttam egy filmet, aminek az volt a címe, hogy: a másik férfi.
Abban a filmben hangzott el egy érdekes beszélgetés. 
- Soha nem vágytál rá, hogy lefeküdj valaki mással? - kérdi a feleség
- Nem, nem vágytam rá. Nem akartam mással lefeküdni. Vagy csak nem találtam megfelelő személyt. 
Nem. Soha nem történt meg.
- EZ DÖNTÉS. Nem csak megtörténik. Megismerkedsz valakivel és ott a lehetőség. Te pedig döntessz.

Én ezzel teljesen egyet értek. A hűség egy döntés.
Bár jobban belegondolva, két féle hűség van.
Úgy is lehet hűségesnek lenni, hogy nincsen alkalom a megcsalásra. A fiú nem csalta meg a lányt, mer nem volt rá lehetősége, alkalma (vagy fordítva).
De ha jobban belegondolunk, az az igazi hűség, amikor adódik egy alkalom, egy lehetőség és azt nem használjuk ki...

Youtube-on keresgélve akadtam rá erre a számra: http://www.youtube.com/watch?v=nFLTGlmfYhs 

Szinte sírva fakadtam...Amúgy nincsen rossz kedvem, meg nem vagyok depis:) Csak nagyon megható volt a videó. 
Elgondoltam, hogy milyen jó érzés lehet, ha valaki csak azért hív fel, hogy azt mondja: szeretlek. Nekem személy szerint nagyon jól esne, de valljuk be: kinek nem?
Erről pedig eszembe jutott még egy dolog. Miért csak akkor kapunk, vagy adunk ajádnékot, amikor valamilyen ünnep van? Miért csak akkor kapunk virágot, ha nőknapja van, vagy ha névnapunk van? Miért nem kapunk virágot csak azért, mert hétfő van, vagy kedd? Miért kell az ajándékokat, az ajándékozást valamilyen ünnephez kötni? 
Az az igazság, hogy valójábana karácsonyi, névnapi, szülinapi ajándékok nem is igazi ajándékok. Sokan csak azért adnak ilyenkor ajándékot valakinek, mert muszáj. Muszáj, mert a testvérem. Muszáj, mert az anyukám, apukám... Muszáj, mert ha nem adok, akkor mit szólnak a szomszédok, ha megtudják??! Muszáj, muszáj, muszáj.... Megszokásból kapunk ajándékot. Ezt szoktuk meg. Karácsony van? Na akkor halmozzunk el mindenkit ajándékkal és szeretettel...
Most nem azt mondom, hogy minden nap halmozzunk el mindenkit ajándékkal, de ha úgy látjuk, hogy valaki megérdemelne egy kis kedvességet, egy apró ajándékot, akkor ne várjunk vele a szülinapjáig, vagy karácsonyig.

♪ i just called to say i love you ♪♫